Flamand sertésborda
Hozzávalók:
60 dkg sertéskaraj
12 dkg vaj
4 alma
őrölt bors
só
Elkészítés:
A kiveregetett hússzeleteket megsózzuk, és meghintjük őrölt borssal. Serpenyőben kevés vajat hevítünk, és megsütjük benne a húst. Az almákat meghámozzuk, félbevágjuk, a magházukat eltávolítjuk, majd a húshoz hasonlóan, kevés vajban megsütjük. Tepsibe tesszük a fél almákat, egy-egy hússzeletet teszünk rájuk, majd a másik fél almákat a tetejükre helyezzük. Forró sütőben 4-5 perc alatt jól átsütjük.
Húsos
karfiol
Hozzávalók:
30 dkg darált sertéshús
80 dkg karfiol
40 dkg burgonya
8 dkg füstölt szalonna
1 zsemle
1 tojás
5 dkg vaj
0,5 dl tej
majoránna
kakukkfű
őrölt bors
só
Elkészítés:
A darált húst összekeverjük az apróra vágott szalonnával, a tejbe áztatott zsemlével, a tojással és a tejföl felével. Megsózzuk, és fűszerekkel ízesítjük. A karfiolt sós vízben megfőzzük, majd rózsáira szedjük. Kisebb tepsit kivajazunk, belerakjuk a karfiolt, és beborítjuk a hússal. A tetejére karikára vágott főtt burgonyát teszünk. Tejföllel leöntjük, és 25-30 percig sütjük
Kalocsai
sertésborda
Hozzávalók:
60 dkg sertésborda
10-10 császárszalonna és füstölt nyelv
8 dkg gyulai kolbász
2 fej hagyma
40 dkg zöldpaprika
25 dkg paradicsom
3 dkg liszt
2-3 evőkanál olaj
pirospaprika
só
Elkészítés:
A hússzeleteket kissé kiverjük, megsózzuk, lisztbe mártjuk, és kevés forró olajban megsütjük. A szalonna zsírját kiolvasszuk, majd megpirítjuk benne a szeletekre vágott hagymát. Megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a zöldpaprikát, a paradicsomot, és tartalmas lecsót készítünk. Belekevejük a főtt, kockára vágott füstölt nyelvet, és a felkarikázott kolbászt. Tálaláskor a bordákra halmozzuk a lecsót, és sós burgonyát adunk mellé.
Makói
Cserha pecsenye
Hozzávalók:
60 dkg sertéscomb
12 dkg angolszalonna
10-10 dkg gyulai kolbász
gomba és paradicsom
15 dkg zöldpaprika
1 csokor újhagyma
3-4 evőkanál olaj
őrölt bors
só
Elkészítés:
A hússzeleteket jól kiveregetjük, sózzuk, borsozzuk. A szalonnát csíkokra, a kolbászt karikára vágjuk, és a vékonyra vágott gombával együtt a hússzeletekre halmozzuk. A húsokat félbehajtjuk, fogvájóval összetűzzük, és kevés olajban mindkét oldalukat megsütjük. A sütésből visszamaradt olajban a karikára vágott újhagymát, valamint a felkockázott paprikát és a paradicsomot. Ebbe a raguba visszatesszük a húsokat, és még 4-5 percig pároljuk. Kapros, tejfölös uborkasalátával kínáljuk.
Szatmári
burgonya
Hozzávalók:
40 dkg darált sertéshús
80 dkg burgonya
12-12 dkg zöldpaprika és paradicsom
8 dkg füstölt szalonna
3 főtt tojás
2 dl tejföl
1 fej vöröshagyma
2-3 evőkanál olaj
pirospaprika
őrölt bors
só
Elkészítés:
A finomra vágott hagymát az olajban aranysárgára pirítjuk, majd hozzáadjuk a darált húst, sóval, borssal ízesítjük, és lepirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, majd kevés vizet aláöntve a hús puhára pároljuk. A szalonnát kis kockára vágjuk, kisütjük, és összekeverjük a főtt, felkarikázott burgonyával. Kiolajozott tepsi aljára egy sor burgonyát teszünk, a darált húst egyenletesen elosztjuk rajta, majd a tetejére rakjuk a tojás-, paprika- és paradicsomkarikákat. Enyhén sózott tejföllel leöntjük, és sütőben megsütjük.